Terméktapasztalatok
ELEV8 - EMÉSZTŐRENDSZER
Az emésztőrendszer /gasztrointesztinális (GI) traktus/ több olyan szervből áll, amelyek együttesen segítik a szervezetet a táplálék felvételében, lebontásában, a tápanyagok eloszlásában, és a salakanyagok kiürülésében.
Ha a belekben valami nem jól működik, pl. rossz a felszívódás, vagy rossz az ürítés, ez mind hatással van az immunrendszerre is.
A legtöbb ELEV8 fogyasztó a gyomor-bél traktus javulását észleli. A javulás nem mindig következik be azonnal, ú.n. bumeráng effektusként előfordulhat először némi súlyosbodás, székrekedés vagy hasmenés, de utána rövid idő múlva jelentősen javulás áll be a gyomor és belek működésében.
NÉHÁNY TAPASZTALAT:
Szvetlana F.
7 hónap ELEV8 fogyasztás után leadtam, a fibrómám eltűnt, hátfájásom, álmatlanságom megszűnt. Az emésztőrendszErem kitűnően működik, csodálatosan alszom, fejfájás nélkül ébredek. 54 éves vagyok, de mások szerint 40-nek nézek ki és úgy is érzem magam.
Marina D. 15 éves
A lánynak vesehomokja, gyomor problémája volt és gyakran gyötörte fejfájás. Két hónap ELEV8 fogyAsztás után energiával telt, jól alszik, reggel könnyen ébred. Nincs fejfájása, gyomorpanaszai megszűntek. "Köszönet az univerzumnak ezért a csodálatos termékért."
Nazira O.
Három gyermek anyja. 2017 júniusában császármetszéssel szült.. Szmfizis eltérést diagnsoztizáltak nála. Szülés után még mindig fájdalmai voltak, szörnyű székrekedéstől szenvedett, állandó fejfájással küszködött. Két hónappal szülés után még mindig fájtak a végtagjai, az ízületei.
“Most az egész családom fogyasztja az ELV8 kapszulát. Boldog vagyok, fejfájásaim elmúltak, a bélrendszerem óramű pontossággal működik, nem fájnak az ízületeim, sok energiám van. Jól és eleget alszom, A súlyom 65 kg-ról lement 59 kg-ra. Szoptatom a babámat. A lányaimnak is jót tesznek a vitaminok, a férjem abba tudta hagyni a dohányzást, s azt mondja az ELEV8 HATALMAS! Nagyon örülünk annak, hogy úgy döntöttünk, hogy ilyen szuper terméket használunk.”
Alexander S.
„Kilenc hónap ELEv8 kapszula fogyasztás után jelentős javulás következett be az egészségi állapotomban. Nagy energiaáramlást érzek, hangulatom jó, optimista vagyok.
Hepatitisem volt, most jelentős javulást tapasztalok. 68 évesen 40 évesnek érzem magam.”
ELEV8 - MÁJ - TAPASZTALATOK
A
máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van
az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés
egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
A bélrendszerből felszívódott tápanyagok először a májba jutnak, és legtöbbjük valamilyen átalakulás után kerül a központi keringésbe. Fontos szerepe van a szénhidrát, a zsír, és a fehérje anyagcserében. A májban található immunsejtek megakadályozzák, hogy a bél felől esetleg bejutó baktériumok nagyobb számban elárasszák a szervezetet. Számos anyag, melynek hátrányos hatásai lehetnek, olyan átalakításra kerül a májban, mely során a mérgező hatása csökken, elvész, illetve vízoldékonnyá válik, mely a vesén át történő gyors kiürülést lehetővé teszi. Emésztés során az epe a nagyobb zsírcseppeket aprókra bontja, így a zsíremésztő enzim jobban hozzáfér. Ez nélkülözhetetlen lépés a zsírok lebomláshoz, felszívódásához.
A máj betegségei közül legismertebbek a hepatitis, /vírusos májgyulladás/ és a cirrózis /májzsugor/
A
hepatitis súlyos és ártalmas betegség. A tudományos adatok
szerint a hepatitisből származó halálesetek hasonlóak a
tuberkulózis, a malária és az AIDS halálozásához. A B-Epic
Elev8 segíthet a hepatitis és más májbetegségek
kezelésében.
Miért
hatékonyak hepatitisz esetében /is/ az Elev8 kapszulák?
A kapszulának erős helyreállító hatása van, amely hozzájárul a szervezet aktívabb harcához a betegségek, köztük a hepatitis ellen.
A kapszulák számos olyan összetevőt tartalmaznak, amelyek a máj számára előnyösek.
Ezek a következők:
Ganoderma (Reishi)
Vírusos hepatitis kezelésére használják. A ganoderma kivonat növeli a szervezet saját interferon termelését, amely gátolja a vírusok szaporodását. Egyes források szerint a ganoderma gátolja a hepatitis cirrhotikus stádiumának kialakulását. Megállapították, hogy a növényben található ganoderinsav gátolja a hepatitis B vírus replikációját.
Bacopa Monier
A növényben levő A és B bacozidok segítenek megelőzni a májrákot. Patkányokon végzett kísérletek során azt találtuk, hogy a Bacopa Monier védi a patkányok máját a paracetamol, a morfin, a nitrobenzol és az N-nitrozodietilamin károsodása ellen, és lelassítja a májkárosodást. Emellett jelentősen csökkentette az alkáli foszfatáz romboló hatását és normalizálta a bilirubin szintjét.
Cordyceps
Számos tanulmány mutatja, hogy a cordyceps rendszeres használata hozzájárul a májfunkció normalizálódásához a poszt-traumás cirrhosisban.
Chaga
Tudományosan megállapították, hogy a chaga vizes kivonata virucid hatást fejt ki a hepatitis C vírusra
Chlorogénsav
Segít csökkenteni a máj elhízását, lassíthatja a vírusos hepatitis B kialakulását
Rhodiola rosea
Visszaállítja a szervezet hepatitis elleni védekezését. A népi gyógyászatban a rhodiola főzet hagyományosan a májbetegségek kezelésére szolgál.
L-theanine
Magas
antioxidáns aktivitást mutat a májsejtekben
Néhány
tapasztalat:
Alexander S.
„Kilenc hónap ELEv8 kapszula fogyasztás után jelentős javulás következett be az egészségi állapotomban. Nagy energiaáramlást érzek, hangulatom jó, optimista vagyok.
Hepatitisem volt, most jelentős javulást tapasztalok. 68 évesen 40 évesnek érzem magam.”
Mukhtar
Vírusos májgyulladása miatt a mája nem működött jól. A mája olyan duzzanata volt, mintha „labdát viselt volna”. 10 Elev8 kapszula bevétele után a "labda" eltűnt, most szabadon lélegzik és sétál.
Antonina G.
32 éves fiánál hepatist diagnosztizáltak. Az Elev8 kapszula 5 nap után megkezdte a bél , majd a vese erőteljes tisztítását. Két héttel később az arcbőre frissé változott. Az Elev8 3 hónapos szedését követően a vizsgálatok azt mutatták, hogy a hepatitis progressziója leállt.
Azelőtt nagyon sovány, csont és bőr volt, most szépen gyarapodik. (Az Elev8 testsúly optimalizáló, a túlsúlyt leviszi, ha valaki túl sovány, akkor pedig segíti a megfelelő testsúly elérését.)
Antonina korábbi ízületi panaszai és időjárás változáskor jelentkező fejfájása, frontérzékenysége megszűnt. Eltűnt az örökös álmossága, fáradtsága. „Újjá születtem”- mondja.
Raya M.
Májcirrózist és Hepatitis B-t diagnosztizáltak nála.
A májcirrózis, más néven májzsugor az orvostudomány mai állása szerint visszafordíthatatlan májkárosodás. Számos szövődmény kísérheti, vérzések, hasüregben felhalmozódott víz, állandó fáradékonyság, levertség, zavartság, tudatvesztéses állapot.
Az Elev8 kúra előtt gyenge volt, csak feküdni tudott. Étvágytalan, székrekedéses volt, aminek következtében aranyeres lett. A végbélnyílásában köröm nagyságú tumor keletkezett. Fekvőbetegként semmit sem tudott csinálni a ház körül, úgy kellett ellássák.
Mielőtt Elev8 kapszulát kapott volna, orvosi javallatra több gyógyszert, s egyéb drága készítményt vásárolt, de eredménytelenül, mert egyik sem segített.
Két hónapja fogyaszt Elev8 kapszulát. Életkedve visszatért, sétál a parkban, még új hobbit is talált magának. Úgy érzi, most "minden jó".

| ||
| ||
| | |
| ||
| | |
| ||
|
|